Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság

2016.évi beszámolója

Az egyesület  alapításakori célja,   hogy az Eggenfelden és Balatonalmádi között fennálló testvérvárosi kapcsolat  révén segítse a két város tevékenységét és találkozását, Magyarországról és Balatonalmádiból Németországba érkezők látogatását, a magyarok és németek belföldi találkozóit, a két ország közötti információcserét,  a két város intézményeinek támogatását, közelebb hozza a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését. Eggenfeldennel a legszorosabb és a leggazdagabb a kulturális kapcsolat, a bajor-magyar közösségi értékek cseréje sikeres rendezvények keretében valósul meg minden évben.

 

Az egyesület 14 éves működése során – alapításkori célját kibővítve – koordinálja Balatonalmádi más testvértelepüléseivel való kapcsolattartását is, segíti a közös rendezvények szervezését, a további partnervárosi kapcsolatok létrejöttét és fejlődését.

Így a  szlovák magyarlakta Nyitragerencsérrel való kapcsolat fejlesztését évente 2-2 találkozó megszervezésével és lebonyolításával segítettük és segítjük továbbra is. Felvettük a kapcsolatot Nyitragerencsér másik magyarországi testvértelepülésével, Kőszeggel is. A Finnországi Kalajokival és az Olaszországi San Michele al Tagliamento –Bibionéval való kapcsolatok létrejöttét is segítettük, terveinkben szerepel a kapcsolatok fejlesztése, a konkrét kapcsolattartás tartalmának közös meghatározása. A német testvérváros francia testvérvárosával, Carcassonne-val is közvetlen kulturális kapcsolatot létesítettünk.2 alkalommal volt vendégünk kulturális csoportjuk, s mi egy alkalommal látogattuk meg őket néptáncosainkkal (utoljára 9 évvel ezelőtt). E kapcsolatot fel akarjuk újra eleveníteni, és a fejlődést elősegíteni. Az erdélyi Tusnádfürdővel is kulturális találkozót hoztunk létre2013.évben, segítve ezzel a testvérvárosi kapcsolat létrejöttét. 2014.évben láttuk őket vendégül viszonzásként, 2016-ban a Nyugdíjasklub látogatta meg partnervárosunkat.

Programjainkkal célunk, hogy közelebb hozzuk a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését hagyományok ápolása, közösségi értékek közvetítése útján.  Miután turizmusból élő városhoz kapcsolódik szervezetünk tevékenysége, így programjaink egy része is  turisztikai célokat szolgál:  városunkba érkező vendég itt jól érezze magát, és visszatérjen, s olyan kapcsolatok alakuljanak ki, amelyek hosszú távon is e célt szolgálják. Tagságunk, önkénteseink több mint fele nyugdíjas korú, ezért a fiatalok kapcsolatának építésére, találkozásaik szerepére nagy hangsúlyt fektetünk. Az Önkormányzattal való együttműködésben a szabadidős programok szervezésével, azokban való segítő közreműködéssel veszünk részt.

Taglétszámunk: a 2016. március 8-i Közgyűlés napján 69 rendes+8 tiszteletbeli tag=77 fő

 A 2016. év megvalósult programjai:

Február

Február 19-21-én Küldöttségünk részt vett Eggenfeldenben a Balatonalmádi-Eggenfelden Baráti Kör Közgyűlésén, ahol egyeztettük a 15 éves Jubileum programját.

Március

Március 8-án 16 órakor Közgyűlést tartottunk  a Vörösberényi Kultúrházban, ahol ügyvédi előkészítés után módosítottuk Alapszabályunkat a törvényi előírásoknak is eleget téve, s egyesületünk székhelyét megváltoztattuk: 8220 Balatonalmádi Szent Imre herceg u. 12. Újraválasztottuk vezetőségünket. Elnök: Silló Piroska, elnökhelyettes: Szentesi István, titkár: Balikó Ferencné, gazdaságis: Szabóné Kormosói Kornélia személyében. Megemlékeztünk a Nemzetközi Nőnapról is.

Április

Április 4-11 Eggenfeldeni diákok tettek látogatást városunkban. Rainer Nieberle tanár úr az Eggenfeldeni Gimnázium minden évben más-más osztályát hozza el hozzánk, hogy a fiatalok képet kapjanak a bajor-magyar kapcsolatról és Balatonalmádiról.

Április 24-én, Szent György napján Kőszegen a Szőlő Jövésnek Könyve Ünnepségen Nyitragerencséri barátaink ültetik a szőlőt. Terveztük a közös részvételt, de finanszírozás hiányában elhalasztottuk az utazást a következő évre.

Május

Május 20-21-én Borkóstoló Nyitragerencséren. A Zoboraljai Borverseny ebben az évben Nyitragerencséren került megrendezésre, így a Hagyományos Orbán nap helyett ide várták küldöttségünket. 8-an vettünk részt a várost és egyesületünket képviselve.

Június

Június 3-4-5-én Eggenfeldenben került megrendezésre Eggenfelden és Balatonalmádi 15 éves testvérvárosi kapcsolatának ünnepe. Veszely Lajos festőművészünk fantasztikus tárlatát Peter Luibl méltatta művészünkhöz illő profizmussal. Városunk küldöttségében tagjaink is részt vettek a Ringató Balaton Néptánccsoporttal egyetemben.

Június 6-én Közgyűlés az Alapszabálymódosítás Törvényszéki kifogásának átvezetése miatt.

Július

Július 22-augusztus 2 között a Hungarikum Fesztiválon láthattuk vendégül baráti városaink küldöttségét. Nyitragerencséri barátaink 2 busszal látogatták meg a Tihanyi levendulafesztivált, s egy délutánt Almádiban töltöttek.

Augusztus

A augusztus 5-21. között Borfesztiválon immár hagyományként fellépett a Nyitragerencséri Hagyományőrző csoport, és meglátogatta azt az  eggenfeldeni küldöttség (Helmut Lugeder, Peter Luibl képviselők, Peter Anders és párja részvételével)

Szeptember

Szeptember 3-4-én volt Nyitragerencséren a hagyományos Rózsák ünnepe, a falu önállóságának 25 éves jubileuma, tagtársaink is képviselték egyesületünket.

Szeptember végén a Nyugdíjasklub látogatást tett Tusnádfürdőn. Néhány tagtársunk is ott volt az utazók között.

Október

A Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium diákjainak egy kis csoportja Eggenfeldenbe látogatott és az Eggenfeldeni Gimnázium Jubileumán vettek részt. Baráti Társaságunk 2 tagja elkísérte őket.

 December

December 8-18 között az Eggenfeldeni Karácsonyi vásáron magyar étkeket és itókát árult Szentesi István  tagtársunk bajor barátainknak.

Programjaink megvalósulását, működésünket Balatonalmádi Város Önkormányzatának támogatása segítette. Hálásan köszönjük a segítséget.

Balatonalmádi, 2016.december 21.                                                  Silló Piroska

elnök