Az egyesület célja, hogy az Eggenfelden és Balatonalmádi között fennálló testvérvárosi kapcsolat révén segítse a két város tevékenységét és találkozását, Magyarországról és Balatonalmádiból Németországba érkezők látogatását, a magyarok és németek belföldi találkozóit, a két ország közötti információcserét, a két város intézményeinek támogatását, közelebb hozza a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését.

Az egyesület koordinálja Balatonalmádi más testvértelepüléseivel való kapcsolattartását is, segíti a közös rendezvények szervezését a további partnervárosi kapcsolatok létrejöttét és fejlődését.

 Az egyesület az alapszabályában meghatározott célkitűzéseknek megfelelően biztosítja demokratikus, önkormányzati elven alapuló működését, elősegíti a tagok jogainak és kötelességeinek érvényesülését.

 Az egyesület közhasznú tevékenysége, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CL VI törvény 26. § ci pont 5. alpontja szerinti: kulturális tevékenység

 2010.évi céljainknak megfelelő programjaink

február 17-19. Müncheni UtazásiVásáron részvétel a Turisztikai Egyesület megbízásából 4 tag

február 19-21.  A Balatonalmádi-Eggenfelden Baráti Kör Éves közgyűlése Eggenfeldenben 6 küldött

új elnököt választottunk Bruno Holzleitner személyében a tavaly elhunyt Gottfried Anders helyére. Mindkét Baráti Társaság (Almádi és Eggenfelden) szándékát fejezte ki, hogy tovább szeretnék folytatni a testvérvárosi kapcsolatot

május 11-13. Zöld Zászlós Iskolák II. Nemzeti és Nemzetközi Találkozóját Horvátországban

Olasz testvérvárosunk általános iskolája hívta  meg a Zöld Zászlós Iskolák II. Nemzeti és Nemzetközi Találkozójára, amelyen két általános iskolánk 25-25 fős csoportja vett részt.

május 29-30. Horgászpünkösd Eggenfelden és Nyitragerencsér részvételével   8 vendég és -10 vendéglátó.

Június 5-6. Orbán Napi Vigadalom Nyitragerencséren

           Balatonalmádiból 8fő részvételével

Június 5. Almádi Öregfiúk meccse Nyitragerencséren,

            Balatonalmádiból 15 fő részvételével

június  17-25.  a Kéttannyelvű gimnázium küldöttsége Kalajokiban

18 fős gimnáziumi csoport tett látogatást a finnországi Kalajokiban (16 diák és 2 tanár).

Június 19-20. Temetésen tiszteletadás Nyitragerencséren – 4 fő részvételével- a „Falu Édesanyját”  kísértük utolsó útján…

Július 1. Közgyűlés Balatonalmádiban a Vörösberényi Kultúrházban.

                  45 magyar tagtársunk részvételével, és a Vörösberényi Színjátszókör vendégszereplésével

Július  17-19. magyar diákok az Eggenfeldeni Gimnáziumban

4 diák és 1 tanár vett részt Balatonalmádiból az Eggenfeldeni Gimnáziumi Fesztiválon.

 Augusztus 13-14. Almádi Borfesztiválon testvérvárosi találkozó

Tíz évvel ezelőtt írtuk alá a testvérvárosi szerződést Eggenfeldennel, a jubileumot augusztusban, Balatonalmádiban ünnepeltük meg a szerződés ünnepélyes megerősítésével.Eggenfeldenből a város és a Baráti kör képviselői vettek részt, valamint fellépett a Borfesztivál színpadán a 13 fős Volkstrachtgruppe népi hagyományőrző csoport. A csoportnak  baráti társaságunk a Gondűző Borozóban magyar estet és lovaskocsikázást szervezett.A magyar esten a 40 Eggenfeldeni mellett 40 magyar tagtársunk is résztvett. Barátainknak emlékül Almádi feliratos díszüvegekben, kosarakban ételt-italt adtunk. 8fő családnál vendégeskedett.

Augusztus 26. Almádi-Nyitragerencséri Öregfiúk meccse Balatonalmádiban

           15 vendég és 20 vendéglátó részvételével

Szeptember 11. Rózsák Napja Nyitragerencséren

           24 fős küldöttséggel vettünk részt a testvértelepülés Rózsaünnepén

December 10-22.Részvétel az Eggenfeldeni Karácsonyi Vásáron

           Balatoni bort,pálinkát zsíroskenyeret árult 2 tagunk a Kristkindlmarkton.