Egyesületünk tevékenységéről

Az egyesület  célja,   hogy az Eggenfelden és Balatonalmádi között fennálló testvérvárosi kapcsolat  révén segítse a két város tevékenységét és találkozását, Magyarországról és Balatonalmádiból Németországba érkezők látogatását, a magyarok és németek belföldi találkozóit, a két ország közötti információcserét,  a két város intézményeinek támogatását, közelebb hozza a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését.

 Az egyesület koordinálta Balatonalmádi más testvértelepüléseivel való kapcsolattartását is, segítette a közös rendezvények szervezését, a további partnervárosi kapcsolatok létrejöttét és fejlődését. Így a  szlovák magyarlakta Nyitragerencsérrel való kapcsolat fejlesztését, valamint a Finnországi Kalajokival és az Olaszországi San Michele al Tagliamento –Bibionéval való kapcsolatok létrejöttét is. A német testvérváros francia testvérvárosával, Carcassonne-val közvetlen kulturális kapcsolatot létesített. Kezdeményeztük orosz kapcsolatok létrehozását.

 Ezáltal az Önkormányzattal való együttműködésben a szabadidős programok szervezésével, azokban való segítő közreműködéssel veszünk részt. Pályázatok írásával az adott programhoz fedezeti hozzájárulással is,

 2008.évi programjaink

2008.április 16. A Balatonalmádi-Eggenfelden Baráti Kör Éves közgyűlése Eggenfeldenben

április  18.24.  Finn középiskolások (30 fő) látogatása a Kéttannyelvű gimnáziumban

május 10-12. Horgászpünkösd a testvértelepülések részvételével –Nyitragerencsér,Kalajoki 8 fő – és 10 magyar részvételével

május 22. 17 óra Közgyűlés Balatonalmádiban Pannónia Kulturális Központban az eggenfeldeni vendégek részvételével (45 magyar és 57 német)

május 22-25. Az Eggenfeldeni Baráti Kör kirándulása Balatonalmádiba

            Május 22.       Útközben Sárvár, este Vacsora a Határcsárdában

            Május 23.        Kirándulás Veszprémbe  17.00 Gondűző Pincelátogatás

            Május 24.        18.00   A Glashotel kertjében Grillparty -Együttes est a Balatonalmádi Baráti Társaság Tagjaival (42 magyar és 57 német)vacsorával, zenés kísérettel  

május 24-25. Orbán Napi Vigadalom Nyitragerencséren – 10 fős küldöttséggel

Május 25.  Almádi Öregfiúk meccse Nyitragerencséren -20magyar, 30 szlovák részvételével 2008. Június   Almádi Öregfiúk futballmeccse Nyitragerencséren, -30 fő

Július  Nemzetközi Ifjúsági Futballtorna Eggenfeldenben a balatonalmádi és a   nyitragerencséri ifjak részvételével – 25 fő

Augusztus 6-10. Civil szervezetek találkozója (francia, magyar, szlovák)

A carcassonne-i Balettcsoport (30 fő), a Ringató Balaton Néptánccsoport (20 fő), a Hattyú Mazsorettcsoport (15 fő) és a Nyitragerencséri Dalkör (25 fő) részvételével Baráti társaságunk (30 fő)szervezésében.

Közös programok és a francia vendégeknek kirándulások szervezése Budapestre és a környezetünk bemutatása céljából.

 Augusztus 8-24. Almádi Borfesztivál  idején testvérvárosi megmozdulások,

Carcassonne-i Balettcsoport fellépése -30 fő; Nyitragerencséri  30 fő;Az eggenfeldeni Winkler Kapelle 4 fő, Eggenfeldeni csoport látogatása 50 fő– bajor étel-ital ajándékozás

Augusztus  18. Almádi-Nyitragerencséri Öregfiúk meccse Balatonalmádiban 30 fő

Augusztus 16-19. Moszkvai vendégeknek Study-tour Balatonalmádi környékén- 3 fő orosz,5fő magyar segítséggel

Szeptember 13. Eggenfeldeniek részvétele a Szüreti Felvonuláson 5 fő

Október 4. Rózsák Napja Nyitragerencséren – 20 fő

Október-február 1 magyar gimnazista tanult az Eggenfeldeni  Gimnáziumban.

November 5. Közgyűlés Balatonalmádiban 60 fő

November 10-11. Finn fiatalok az Angol nyelvű Gimnáziumban. – 15 finn, 30 magyar

December   10-23. Részvétel az eggenfeldeni Karácsonyi Vásáron -7 fő

Balatonalmádi, 2009.március

                                                                                               Silló Piroska

                                                                                              Elnök