NYITRAGERENCSÉR

(Nitrianske Hrnčiarovce)

Nyitragerencsérrel 1997. augusztus 20-án írta alá Balatonalmádi a testvértelepüléssé nyilvánítás dokumentumát.

Közel 20 éve tart e testvéri kapcsolat értékes, közös események töltik meg tartalommal.
Az Orbán nap és a Rózsák napja nem múlhat el részvételünk nélkül Gerencséren.

Mindig meglátogatjuk itt a Kárpát medence első Rockmúzeumát is, melyet Schuszter Lóri és Katona Laci hozott létre.
A faluról
A csaknem 1600 lelket számláló falu a Tribecs déli hegyoldalain fekszik, a Zsitva löszös dombságával határos részen, Nyitra közvetlen szomszédságában.

A község önállósulása után gyors fejlődésnek indult. A kerület központjának közelsége, a szép természet és a falu távolsága a fő kommunikációktól a jövőben is jó lehetőségeket biztosít.
A hagyomány szerint a zoboraljai helységeket a honfoglalás idején székelyek foglalták el, így a szlovák települések mellett magyar faluk jöttek létre. A községet első ízben 1113-ban említik Villa Grincha-ként egy zobori oklevélben, a szomszédos zobori kolostorbirtokkal. Az oklevelet Könyves Kálmán király adta ki. A község a 12. század előtt valószínűleg a nyitrai várbirtokok közé tartozott, csak a 12-15. században került a zobori kolostor birtokhoz, később az esztergomi káptalanhoz, de kisebb birtokai voltak itt a nyitrai káptalannak is. Már 1216-ban lehetett itt egy középkori plébánia. A község a jelentős Nyitra város árnyékában fejlődött, amely a széles vidék fontos társadalmi, de főleg szellemi központja volt. A 14. század elején Csák Máté több ízben is betört a nyitrai püspökség birtokaira, amelyeket kirabolt, elpusztított, vagy erőszakkal megszállta azokat. 1318-ból megmaradt egy feljegyzés az általa okozott károkról. A falu sorsa sokszor közös Nyitráéval, de mert félreeső volt a fekvése, napjainkig megtarthatta sajátos jellegét. A község viszonylag nyugodt életét főleg a török rajtaütések zavarták meg 1570 körül; a törökök leigázták, majd 1576-ban felgyújtották Gerencsért, 1588-ban ismét itt garázdálkodtak. A török háborúk során a falu részlegesen elpusztult, 1664-ben az adószedők 22 háztartást találtak itt 50 lakossal (Kincs Jakab, Kincs Adalbert, fia, a legény Kincs Adalbert, Szombat György, Gazdi Ferenc és testvére, Mihál legény, Szabó Istók, Szombat Mihály, Koszík Péter, Tóth Mihály, Nagy János, Koszík András, Barát Gergely fia, Jancsi legény, Sebők Márton, Sebők György, Sebők Lukács, Vidos András, Kincs István, Sebestyén Miklós, Andor György és testvére, Istók, Varga Mátyás, fia, Andris legény, Tarko Mihály, fia, Mihály legény, Csákó János, Benkó Sánta, Kincs György). A falu ebben az időben az érsekújvári vilajethez és a nyitrai nahíjához tartozott, Boszna Huszein, Diláver ben Abdulláh, Husszein és Mahmud tulajdonát képezte, akiknek a lakosság adót fizetett. Az 1663-as és az 1710-es esztendőben pestisjárvány tört ki Gerencséren, amely sok áldozatot követelt a lakosság soraiból. Csak a járvány után népesítették be újra a megtizedelt községet, ezután tudott újra fejlődni, és ismét a káptalan tulajdonába került.
A 17. század végéről maradt ránk a községi pecsét, a következő körirattal: SIGILUM GERENCIER. Az 1807-ből datált pecséten Szent György képe is látható. 1715-ben 21 háztartás volt itt bejegyezve, 1752-ben már 71 család élt a településen. A falu lakossága fogatos ökrök tenyésztésével foglalkozott, továbbá szarvasmarhát tenyésztettek, juhokat tartottak, disznókat hizlaltak és ménészkedtek, de a szőlőtermesztés is elterjedt. 1787-ben 72 ház állt, és a falunak 492 lakosa volt. A természeti katasztrófák sem kerülték el Gerencsért – 1831-ben és 1873-ban többször kolerajárvány tört ki, amely 95 áldozatot szedett. 1866-ban 82 ház állt a faluban és 557 lakos lakott bennük, 1854-re számuk 562-re nött, 1897-ben megalapították a gerencséri és csitári hitelszövetkezetet, amelynek székháza Nyitragerencséren volt. Az iskola, a plébánia és Nyitra jelentős kultúrközpontjának közelsége kedvezően hatott a falu fejlődésére, amelyben egyre több magyar ajkú lakos telepedett le. Gerencséren csak néhány iparos lakott. Az első világháború nem nagyon érintette a falut, de a harctereken életét vesztette néhány itteni lakos. A község fejlődése 1918 után is folytatódott, amikor az első Csehszlovák Köztársaság részévé vált. 1921-ben 100 ház állt itt, és 1938-ig számuk 321-re növekedett. Azt a hírt, hogy a községet 1938 végén nem csatolják Magyarországhoz, a lakosság nyugodtan fogadta. 1942-ben kőbányát nyitottak. A II. világháború harcterein több helyi lakos esett el. 1945 után bezárták az itteni magyar iskolát, a községet 1948-ban villamosították, az efsz-t 1950-ben alakították meg, és 1959-ig már a falu egész lahossága belépett. 1952-ben helyi hangosbemondót építettek. Változott a község arculata, rendezték és megerősítették az utakat, járdákat, új vendéglőt építettek, de főleg erősen fejlődött a magánházak építése: 1974-ig már 464 ház áll a faluban. 1974. január 1-jén Nyitragerencsért értelmetlenül hozzácsatolták Nyitrához, mint kertvárost, ami a falu hanyatlását idézte elő. 1990-ben referendum alapján önállósult a falu, bár Nyitra nem viselkedett korrekt módon, mert bezáratta az óvodát, és a község határából elvett 101 hektár termőföldet. 1991 augusztusában megkezték az új sportközpont, 1991 szeptemberében pedig az új kultúrház építését. 1993-ban kezdődött a községi vízvezeték építése. 1993. július 10-11-én ünnepelték a község megalapításának 880-ik évfordulóját. Ünnepségeket és baráti beszélgetéseket rendeztek. Az itteni népművészeti együttes is tevékenykedik, több ízben léptek fel külföldön. 1995. augusztus 30-án ünnepélyesen felszentelték a község jelképeit: a címert, a zászlót és a pecsétet. Úgy látszik, a falu megindult az önállóság és a fejlődés új útján.
Érdekes a község lakosainak számbeli fejlődése. 1896-ban 824 lakos élt itt, 1900-ban számuk 1054-re emelkedett, és a gyarapodás folytatódott. 1921-ben 1154 lakosa volt a falunak, 1940-ben már 1602, és 1970-ben 2098.
A község határában állt valamikor Malánta, önálĺó falu, amelyet már 1113-ban említenek a nyitrai káptalan és a zobori kolostor birtokai között Molunta néven. 1156-ban említik a molentai plébániát; ez 1248-ban a Ludányiaké volt, 1344-től pedig a gímesi uradalomé. A 14. században a falu kettévált Alsó- és Felső-Molentára; mindkét faluban a nyitrai káptalan volt a földesúr. A török háborúk idején mindkét falu tönkrement, nem említik őket a török adószedő kimutatások sem; már sosem újultak meg eredeti nagyságukban. Ezt a birtokot a nyitrai káptalan elcserélte Nagyjánokért a nyitrai püspökséggel. Alsómalánta a 18. században a Majthényiak és az Addák birtoka lett, a 19. században a Zerdahelyieké, azután az Ocskayaké, még később Zamoyszkyéké és 1947-ig az ő rokonságé. 1710-ben 34 lakos élt itt, 1843-ban 49 lakos. 1923-ban a mezőgazdasági dolgozók fellázadtak. 1971-ben sertésfarmot létesített itt az Agrokomplex, ma struccokat tenyésztenek. Felsőmalánta 1553-tól az esztergomi érsek birtokai közé tartozott, a 18. század közepén egy ideig mindkét település Tormoshoz tartozott. 1710-ben 12 lakos élt itt, 1843-ig számuk 44-re gyarapodott. Egészen 1948-ig a nyitrai püspökség birtoka volt a település, ahol állítólag kovácsok laktak. A község határához tartoznak a Zobor déli lejtői, ahol már a 10. században szőlőt telepítettek. Találtak itt halstatti és szláv földvármaradékot is. A 9. században Szent Hippolit-féle Benedek-rendi kolostort alapítottak itt, amely jelentős középkori kultúrközpont volt. Ez a hegy mindig is jelentős volt Nyitragerenncsér életében.