A 2020-21-es évek különleges évek voltak a Covid-helyzet miatt:

Ez év tavaszán már bizakodtunk a korlátozások feloldásában, polgármesterünkkel közösen levelet írtunk a testvérvárosoknak, s terveztünk egy Testvérvárosi Találkozót, ahol megünnepelhettük volna az Eggenfelden és Balatonalmádi városok között kötött testvérvárosi kapcsolat 2020-ban már elmaradt 20 éves jubileumát. Az augusztusi tervezett időpont meghiúsulása után,  október 21-24-re előkészítettünk mindent, de az újabb korlátozások miatt a városok vezetőinek le kellett mondani a találkozót.

Városunknak és testvérvárosaink mindegyikének – az olasz San Michele al Tagliamento kivételével – szándékában áll a kapcsolatok megerősítése és további fejlesztése.

Szeptemberben még volt lehetőség a kapcsolatok építésére.

Serock város kis küldöttséget hívott meg a szeptember 3-6. között megrendezett Szüreti Ünnepükre, amelyben lehetőségem volt Egyesületünket képviselni. Lengyel barátaink testvérvárosi találkozót szerveztek ez ünnep alkalmából gazdag programokkal.

Nyitragerencsér meghívására szeptember 11-én  részt vehettünk néhányan Egyesületünk képviseletében a város képviselőivel együtt a gerencséri Rózsanapi ünnepségen valamint a község önállósulásának 30. évfordulója alkalmából szervezett emlékünnepen.

Szeptember 20-24 között találkoztunk Carcassonne-i barátainkkal is.

Balatonalmádiba október 21-24-re tervezett Testvérvárosi Találkozó a korlátozások miatt sajnos elmaradt, bízunk benne, hogy 2022.május-júniusában megtartható lesz.

Eggenfeldeni barátaink is lemondták a Karácsonyi vásárt is Eggenfeldenben.