Az egyesület célja, hogy az Eggenfelden és Balatonalmádi között fennálló testvérvárosi kapcsolat révén segítse a két város tevékenységét és találkozását, Magyarországról és Balatonalmádiból Németországba érkezők látogatását, a magyarok és németek belföldi találkozóit, a két ország közötti információcserét, a két város intézményeinek támogatását, közelebb hozza a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését.
Az egyesület koordinálta Balatonalmádi más testvértelepüléseivel való kapcsolattartását is, segítette a közös rendezvények szervezését, a további partnervárosi kapcsolatok létrejöttét és fejlődését. Így a szlovák magyarlakta Nyitragerencsérrel való kapcsolat fejlesztését, valamint a Finnországi Kalajokival és az Olaszországi San Michele al Tagliamento –Bibionéval való kapcsolatok létrejöttét is. A német testvérváros francia testvérvárosával, Carcassonne-val közvetlen kulturális kapcsolatot létesített.
2007.évben megvalósult programjaink:
február 2-3-4. Balatonalmádi – Bibionei konferencia a fenntartható turizmus jegyében -50 olasz + 50 magyar részvételével
február 4. Testvérvárosi szerződés aláírása San Michele al Tagliamento-val (Bibione) a Balatonalmádi Városházán – 50 olasz + 80 magyar részvételével – benne 20 általános iskolás
március 29. Közgyűlés Balatonalmádiban (beszámoló és tervek elfogadása) Gottfried Anders részvételével – 56 fő részvételével
március 29-április 1. Éves programok részletes egyeztetése a két Baráti Társaság és Önkormányzat között -6 fő részvételével
április 20. Részvétel az Eggenfeldeni testvér baráti kör éves Közgyűlésén (a találkozások előkészítése) – 4 fő kiutazásával az Önkormányzattal közösen
május 17-20. Eggenfeldeni Baráti Kör( és a Kirchbergi focisták) Jubileumi kirándulása Balatonalmádiba.
május 17. Pincelátogatás – 70 német és 10 magyar részvételével
május 19. A Glashotel kertjében a 10 éves testvérvárosi kapcsolatok megünneplése – Együttes est a Balatonalmádi Baráti Társaság Tagjaival vacsorával, operettműsorral és zenével– 70 német + 45 magyar részvételével
május 19. Balatonalmádi és Eggenfelden-Kirchbergi öregfiúk futballmérkőzése
május 17-20. Konferencia Bibione-ban – Virágünnep és konferencia a fenntartható turizmus jegyében -50 olasz + 50 magyar részvételével
május 24-28. SSV Eggenfelden ifjú focistáinak sporttábora Balatonalmádiban
Játék az almádi ifjakkal
május 26-27. Nyitragerencséren, Orbán napi Szőlőszentelés –30 fő balatonalmádi önkéntesünk és 30 fő Nyitragerencséri részvételével
május 26-27. Horgászpünkösd a 4 testvértelepülés részvételével – 16 vendég +10 fő önkéntesünk segítségével – a rendezvény többi résztvevője 200 fő, közöttük 50 fiatal
június 9. Almádi Öregfiúk meccse Nyitragerencséren – 20 -20 fő részvételével
június 7-10. Eggenfeldeni Ifjak (35 fö) kirándulása Balatonalmádiba. – 35 német+20 magyar fiatal részvételével közös programokkal
június 26. Közgyűlés Balatonalmádiban (Carcassonne-.i út előzetes) – 25 fő részvételével
július 18-22. Nemzetközi Zenefesztivál Eggenfeldenben A balatonalmádi és a nyitragerencséri ifjú zenenövendékeink részvételével – 20 fiatal és 3 felnőtt. – összesen 220 fiatal vett részt.
augusztus 7. Közgyűlés Balatonalmádiban (Carcassonne-.i út részletes) – 30 fő részvételével
augusztu 4-11. Kalajoki Gimnázium látogatása a Balatonalmádi Kéttannyelvű Gimnáziumban – 7-7 fiatal részvételével
augusztus 10-20. Almádi Borfesztivál keretében testvérvárosi találkozók koordinálása, többezer fő közönség mellett
augusztus 10-12-én az Eggenfeldeni Winkler Kapelle részvétele a programban – 4 fő
augusztus 17-19-én Eggenfeldeni csoport látogatása 50 fő– bajor étel-ital ajándékozás a Balatonalmádi fiatalok részére – 6 Eggenfeldeni és 4 almádi önkéntes segítségével
augusztus 17-én Nyitragerencséri fellépők a Borfesztivál színpadán – 30 fő
augusztus 17-18-án Eggenfeldennel, Nyitragerencsérrel 10 éves testvérvárosi jubileum megünneplése, 50 német, 30 szlovák-magyar, 50 magyar részvételével.
augusztus 18-án B.almádi- Nyitragerencsér Öregfiúk futballmeccse Balatonalmádiban
augusztus 24-szeptember 2.„Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság” küldöttségének részvétele a carcassonei (Franciaország) nyári fesztiválon
Carcassonne – Eggenfeldennek 30 éve testvérvárosa – egy nagyon szép, középkori város Franciaországban, Toulouse-tól délre, az Aude folyó két partján. Kapcsolatunk Carcassone városával 4 évvel ezelőtt, Eggenfeldenben kezdődött, ahol részt vettünk a két város 30 éves testvérvárosi kapcsolatának megünneplésére rendezett fesztiválon. A létrejött kapcsolat eredményeképpen 3 évvel ezelőtt Carcassone város tánc- és balettcsoportja részt vett az Almádi napok rendezvénysorozaton. A carcassonei csoport ezt a meghívást viszonozta most auguzstu 27-30-ára, ajándékként, ünneplésként az Eggenfelden-Balatonalmádi testvérvárosi kapcsolat 10. évfordulójára. Számunkra – de az egész régió, ország számára – jó lehetőséget teremtettek arra, hogy bemutathattuk kultúránk egy szeletét ott, ahol még nem járt magyar tánccsoport. Az Európai Unió is sok helyen hangoztatja, hogy kulturális sokszínűségünk mekkora lehetőség, és erény az egyesült Európában.
Egyesületünk 30 főből álló küldöttséggel tett eleget e meghívásnak egy 10 napos út keretében, közöttük a „Ringató Balaton” néptánccsoport tagjaival. Olaszországon át (Velence,Verona) a Francia riviérát ( Monte Carlo, Nice, Antibes, Cannes…) érintve jutottunk el Carcassonne-ba. Itt 2 fellépése volt a tánccsoportnak, a város főterén, és a Vár kapujában nagy érdeklődő közönség mellett. A Városházán is fogadtak bennünket, A Carcassonne-Eggenfelden Baráti Kör tagjai is minden közös megmozduláson velünk voltak. Vendéglátóink, a Balettcsoportot vezető Senesse család sok érdekes programot szervezett nekünk. Az újságok, a rádió is hírt adott rólunk érkezésünket megelőzően és utána is.
A visszaút Svájcon( Lausanne-t érintve), Németországon keresztül Eggenfeldenbe vezetett, ahol a 10 éves Jubileumot 12 csatlakozó Almádi képviselővel és 50 német baráttal ünnepeltük. A Néptánccsoportunk itt is fellépett. Hazafelé Salzburgot is meglátogattuk és a csodálatos osztrák hegyes vidéken át utaztunk Balatonalmádi felé.
A program egyesületi szervezésben valósult meg. A fedezetre a kiutazók jelentős költségviselése és Pandur Ferenc megyei önkormányzati képviselő támogatása mellett pályáztunk országos és megyei kiírásokra, céljainkat támogatta a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzeti Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma és a Vp megyei Önkormányzat mellett német testvértelepülésünk Önkormányzata és főként a Carcassonne-i Balettcsoport.
szeptember 8. Eggenfeldeniek részvétele a Szüreti Felvonuláson –8 német vendég, és 8 önkéntesünk részvételével
szeptember 25. Veszprémi Finn-Magyar Egyesület Közgyűlésén részvétel (Vendég a finn nagykövet) – 2 fő részvételével egyesületünkből, összes 40 fő
December 14-23. Aktív Részvétel az Eggenfeldeni Karácsonyi Vásáron – 2 fő kiutazásával magyar borok terjesztése érdekében
Balatonalmádi, 2008.április
Silló Piroska
elnök